... ma olvastam... egy Lány írta a naplójába : "nem látom az
utat". Azt hiszem én se, de rajtunk kívül még sokan mások sem
... és ez így van rendjén. Megyünk az úton, mindneki a
sajátján, sosem látjuk csak lépkedünk rajta ... vannak furcsa
dolgok, mert ezen az úton mindig csak előre lehet menni,
vissza sosem. Meg lehet állni, de csak gondolatban, mert ahogy
az Időnk ketyeg lassan... úgy haladunk mi az utunkon... még
akkor is amikor nem akarunk. Mondnanak az Embrek érdekes
dolgokat, például "letért a helyes útról" , " tévúton jár"...
szerintem ilyen nincs, megyünk az utunkon és kész. Igen van
úgy, hogy azt érezzük, hoppá eltévedtem, vagy hogy elég most
megállnék... de ilyenkor is csak egy helyes megoldás van...
egyenesen előre. Aztán hogyan lesz ebből bármi is ? ... hát
úgy, hogy az útjaink kereszetezik egymást ( találkozunk),
esetleg egy irányba visznek "együtt járjuk az utnunkat". Aztán
vagy elágaznak vagy nem... ezért lehet az is, hogy valaki
melletünk áll... és mégis fényévnyi távolságra van tőlünk...
ha el akarjuk érni, megkeressük a hozzá vezető utat... mindig
csak előre... Üzenem annak a Lánynak: Sose bánkódj Drága, csak
járd az utadat, ne is nézz hátra... csak figyelj kik mennek
veled az úton... és egy óvatlan pillanatban, annak kit
érdemesnek találsz rá, fogd meg a kezét ... és menjetek
tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése